A jó baktériumok védenek
Egy a közelmúltban végzett vizsgálat szerint a jó baktériumok képesek megvédeni szervezetünket a rosszaktól.
Egy a közelmúltban végzett vizsgálat szerint a jó baktériumok képesek megvédeni szervezetünket a rosszaktól.
Alvás közben sok embernek időnként kimarad a lélegzetvétele, ami néhány másodpercig, de akár percekig is tarthat és több betegség tünete, kockázati tényezője lehet. Egy kanadai vizsgálat szerint a kihagyó légzés a konyhasó bevitelének csökkentésével javítható.
Ez nem a mosoly országa - elsőként ez az egyszerű, rövid megállapítás jut eszébe az idegennek, aki Magyarországra látogat, és lépten-nyomon szomorú, elcsigázott, lehangolt emberekkel találkozik. Az első impresszió után sokan el is könyvelik a magyarokat pesszimista, szomorú, kedveszegett népnek. Pedig a mosoly ingyen van, és mindenkinek jól áll, főként ha nemcsak mimika, nem csupán a szánk húzódik mosolyra, hanem a szívünk és lelkünk is megtelik jó érzéssel. Pszichológusok, pszichiáterek régóta sikerrel alkalmazzák gyógyító eszközként a tudatos mosolyt a testi-lelki jóllét, az általános közérzet javítása céljából. Azt vallják ugyanis, hogy a mosoly bevált terápiás eszköz, a nevetés pedig kimondottan gyógyszer, amihez ingyen bárki hozzájuthat.
Többet gyarapodott a kísérleti egerek testsúlya akkor, amikor főve kapták az ételt, mint amikor ugyanazt az élelmiszert nyersen kellett elfogyasztaniuk - idézte a Harvard Egyetem kutatóinak megállapítását a Scientific American ismeretterjesztő folyóirat.
Tízből hat fogyasztó tartja fontosnak, hogy amikor élelmiszert vásárol, akkor magyar terméket válasszon, közülük egyharmad a jó minőséget, egyötöd a hazai áru egészséges voltát jelölte meg döntése fő okának - derül ki a a Nielsen piackutató felméréséből.
10-ből 4 lakos teljes mértékben egyet ért a nemdohányzók védelméről szóló törvénnyel, további közel 50 százalékuk a korlátozás szükségességét támogatja, de a tervezett intézkedést túlzónak tartja - derül ki a Szinapszis Kft. legfrissebb kutatásából, amelyet a cég a WEBBeteg.hu megbízásából készített.
Sok szemészeti betegség esetén jelentős az időfaktor, fontos a sürgős ellátás: minél koraibb a beavatkozás annál nagyobb esély van a teljes gyógyulásra. A szakszerű ellátás előtt mi magunk is nagyon sokat tehetünk szemsérülések esetén.
A birsalma és a birskörte leszüretelt gyümölcsének még hosszú hetekig tartó utóérésre van szüksége ahhoz, hogy a benne levő íz- és zamatanyagok kifejlődjenek és a gyümölcs húsa megpuhuljon.
enki sem tudja megváltoztatni azokat a géneket, amelyeket az őseitől örökölt, de mindenki kiválaszthatja azt az étrendet, mellyel kedvezően befolyásolhatja az örökölt kockázatot, amivel megszületett. Két nagy nemzetközi vizsgálat azt mutatja, hogy megfelelő koszt jelentősen mérsékelheti a genetikai veszélyt, ami szív-és érbetegségekre hajlamosít.
A hideg őszi-téli napokon nem esik semmi jobban egy tál gőzölgő, forró levesnél. Ha jól választunk tápanyagokban gazdag levest, akár a szervezetünk legkülönfélébb igényeit is kielégíthetjük vele.
Lehet pizza, szendvics vagy saláta, a tonhal Tokiótól Londonig mindenhol népszerű. Itthon inkább a konzerv fogy, és ha nem is óriási mértékben, de mi is hozzájárulhatunk egy veszélyeztetett faj kipusztulásához. Tesztünkben a fenntartható halevés szempontjából pontoztunk.
Mindenki azt szeretné, ha az idő múlásával bőre még mindig olyan maradna, amilyen fiatal korában volt. Sajnos nem lehetséges. A biológiai óra ketyeg. Egyetlen dolgot tehetünk, picit tudjuk lassítani bőrünk öregedését különböző trükkökkel.
A kapcsolatfüggőség divatos kifejezés, manapság gyakran használatos. Amikor valaki minden cselekedetét a másik véleményétől és beleegyezésétől teszi függővé, miközben ez nem kölcsönös, és ebben a szituációban nem boldog egyik fél sem, erős a gyanú a kapcsolatfüggőségre.
Amikor ilyen gusztustalan őszi nyálkás idő van, mint most, hogy a kutyát sem szívesen visszük ki futni, mindig eszembe jutnak azok az Ironman-aspiráns kommentelőim, akik egy-egy edzőtermes poszthoz nem mulasztják el megjegyezni, mennyire gáz, mennyire mű, mennyire utálatos, bezzeg a zöldben kocogni egészséges és ingyen van.
Sokan zavarban vannak a témától, de tény, hogy az emberek mintegy 75 százaléka életének egy szakaszában átéli azt az idegesítő, viszkető, kellemetlen érzést, amivel az aranyér jár.
Csaknem minden tizedik magyar oszteoporózisban szenved, és a betegség következtében évente százezer csonttörés következik be Magyarországon.
Sok szigorú fogyókúra tiltja a tej vagy a tejből készült ételek evését, mert véleményük szerint hizlalnak, ám egy tudományos vizsgálat most azt igazolta, hogy a tejből vagy szójából készült fehérje a szívet védő diéta fontos eleme lehet, és a testsúlyt sem növeli.
Azokban a házasságokban, amelyekben a feleség hordja a nadrágot - vagy legalábbis jobban részt enged neki férje a családi döntéshozatalban -, kevesebb szexben van része a nejnek.
A piaci standok roskadoznak a gyönyörű, narancssárga sütőtököktől, de talán a "sima" sült tök vagy a tökleves már mindenkinek a könyökén jön ki. Íme egy szokatlan recept: langyos saláta!
Bizonyos ételekből bármennyit eszünk, sosem lakunk jól. Lassanként egyre többen rádöbbennek, hogy az egészséges ételek eltelítenek, a feldolgozott, egészségtelen élelmiszerek viszont nem verik el az éhségünket, szinte olyan, mintha semmit sem ettünk volna. Ennek oka az, hogy tápanyagtartalmuk a feldolgozás alatt lecsökken.
Regisztráció
Elfelejtett jelszó
Iratkozzon fel RSS hírcsatornánkra!