Fiatalodjon éveket, plasztikai sebész nélkül!
2010. február 26. 10:21 Timilla
(0 hozzászólás)
Nők milliói költenek súlyos
összegeket ránctalanító krémekre, kezelésekre és plasztikai
beavatkozásokra. Pedig létezik egy kifejezetten olcsó módszer a ráncok
távoltartására: arctornával minden egyes olyan izmot megmozgathatunk,
aminek meggyengülése később szarkalábak kialakulásához vezet.
Arcizmainkat a nap szinte minden pillanatában, sőt olykor még alvás közben is használjuk. Az évek múlásával azonban a bőrünk elveszíti rugalmasságát, megereszkedik, és képtelen lesz milliméter pontossággal követni az izmok mozgását – vagyis kialakulnak az első, halvány ráncok, amik később egyre mélyebbek lesznek.
Ez a szomorú folyamat azonban bizonyos mértékig megelőzhető és visszafordítható, ha naponta néhány percet „arcfitnesszel” töltünk. Íme néhány tipp, hogy bőrünk rugalmas maradjon.
Homlok – A mély barázdák, amelyek eleinte csak akkor jelennek meg, ha csodálkozunk vagy mérgesek vagyunk, idővel állandósulnak. A leghatékonyabban úgy edzhetjük a bőrt ezen a területen, ha ujjainkkal a szemöldök felett lefelé húzzuk, miközben megpróbáljuk megemelni a szemöldökünket. Naponta tízszer ismételjük meg!
Szemhéj – A szarkalábak megelőzésére is van hatékony gyakorlat. A hüvelykujjunkat helyezzük a szemünk sarkához, majd csukjuk be a szemünket. Ezután az ujjunkkal húzzuk felfelé a bőrt, de közben próbáljuk meg lecsukva tartani a szemhéjunkat. Szintén tízszer ismételjük.
Orca – A legnagyobb felület az arcunkon, ezért fontos annyira, hogy sima és feszes maradjon. Azonban ennek a bőrfelületnek a fiatalon tartására is van megoldás. Formáljunk először egy „o” hangot a szánkkal, majd hirtelen mosolyogjunk szélesen. Az izmok így két irányba is megfeszülnek. A tízes szabály itt is érvényes.
Nyak – Bár nem az arc szerves része, mégis fontos, hogy ez a terület is ráncmentes legyen, mivel legtöbbször szabadon hagyjuk. Hatékony gyakorlat lehet, ha a fejünket hátrafeszítjük, közben pedig a kulcscsontunknál a kezünkkel megfeszítjük a bőrt.
Forrás: drinfo.hu

Regisztráció
Elfelejtett jelszó